Már készülnek: gyakorlati tanácsokkal látják el a Pride-felvonulókat a Brüsszel által pénzelt „civil szervezetek”

A Helsinki Bizottság, a TASZ, valamint az Utcajogász szerint a kormány a Pride-on túlmutatóan támadja a gyülekezés szabadságát.

Ha valaki nem eltulajdonlási szándékkal viszi el más kerékpárját, az nem bűncselekmény, akkor sem, ha levágja a zárat. Sőt, mivel a bicikli nem gépi meghajtású, ezért jármű önkényes elvitelének sem minősül a dolog.
„Pár napja egy kávézóban ültem, amikor az ablakon át egyszer csak látom, hogy két férfi épp a biciklimet próbálja elvinni. A váz egy közlekedési tábla oszlopához volt kikötve, ők meg nekiálltak kirángatni a táblát a helyéből. Lefotóztam őket, aztán kiszaladtam, épp mire sikerült a táblát kihúzniuk. Kicsit kiabáltunk, épp kezdtem hívni a rendőröket, amikor inkább mégis elmentek.
Hát, a rendőrséggel nem biztos, hogy sokra mentem volna. Épp most fedeztem fel itt a hírügyeletben, hogy tegnap a KEMK blog kitett egy rendőrségi határozatot, mely szerint ha valaki nem eltulajdonlási szándékkal viszi el más kerékpárját, az nem bűncselekmény, akkor sem, ha levágja a zárat. Sőt, mivel a bicikli nem gépi meghajtású, ezért jármű önkényes elvitelének sem minősül a dolog.”